Tanulós kalandra fel!
Lepd meg gyermekedet egy színes, vidám órarenddel, ahol Acca és Zokni kísérik végig a hét napjait!
Nyomtatható, ingyenesen letölthető – hogy a tanulás igazi kaland legyen!
Acca és Zokni kalandjait magukénak fogják érezni azok, akik szeretnek a természetben kirándulni, a vízen lenni (evezni, vízitúrázni), feladványokat megoldani, rejtélyekre fényt deríteni. A böngészés szerelmesei is megtalálhatják a könyvben a számításaikat: egy zseblexikon segít az egyes állatok, növények beazonosításában, valamint egy mesés térképet is kedvükre bogarászhatnak a kis felfedezők.
Mivel a történetek valós szigetközi helyszíneken játszódnak, ezek remek úticélok lehetnek egy-egy hétvégi családi kiruccanás során, miközben a gyerekek átélhetik a fantáziavilággal és a valósággal való játék élményét. Az otthonülőknek is izgalmas lehet a könyv, kedvet hozhat, hogy kimerészkedjenek a természetbe és felfedezzék saját környezetük érdekességeit.
Mindenkivel megesik, hogy elhalad egy szobor, vagy éppen egy fa mellett, de nem tudja, kit ábrázol, nem ismeri a történetét. A mesekönyvből kiderül például, miért is emeltek szobrot Héderváron a krumplibogárnak, vagy hány éves lehet az Árpád-fa. Acca és Zokni kalandjai által egy természetközeli szemléletmódot sajátíthatnak el a gyerekek, hiszen az állatok és növények védelme kulcsfontosságú a mesékben, ugyanakkor a könyv a hagyományokkal való megismerkedést ( a máriakálnoki gyógyító forrás vize) is lehetővé teszi, illetve a tájegység néprajzi vonatkozásait, (mint például az aranymosás mesterségét) közelebb hozza a kicsikhez az ő nyelvükön.
Böngéssz, találj, pipálj! Nemcsak öt fejezetet rejt magában a könyv, hanem egy mesés Szigetköz-térképet is, amelyen szerepelnek a fontosabb látnivalók, de érdekességekre is bukkanhatsz. Hallottál már a Duna mélyére süllyedt betonhajóról és a kunszigeti Tündérvár mondájáról? Van tipped, hol foghatott ki két halász több mint két méter hosszú, egy mázsánál is nehezebb vizát? Tudtad, hogy a Szigetközben költött az elsők között újra a bütykös hattyú?
Ha igazán szemfüles vagy, Acca zseblexikonjában szereplő növényeket és állatokat magad is megkeresheted a könyv oldalain. A született felfedezők pedig kipipálhatják azokat az élőlényeket, amelyekkel már találkoztak kirándulásaik során. Foghíjas a listád? Uzsgyi a természetbe, gyűjts minél több pipát, s szerezz élményeket a friss levegőn.
A Szigetköz Magyarország legnagyobb szigete, Felső- és Alsó Szigetközre osztható. A mesekönyv fejezetei a Felső-Szigetköz településein, illetve Mosonmagyaróváron játszódnak. A szövevényes ágrendszerek, vadregényes árterek gazdag állat- és növényvilágnak adnak otthont. Változatos vízinövények, füzesek, tölgy-kőris-szil erdők tarkítják a vidéket. Számos madár fészkel itt, köztük olyan ritka fajok is, mint a kis lile vagy a fekete gólya. A folyóban pedig védett halak is úszkálnak, akár a galóca vagy a szivárványos ökle.
A kirándulni vágyó számára a Szigetköz lehet az egyik legjobb úticél. Szárazföldön akár autóval, de kerékpárral is bejárhatók a települések a jól kiépített bicikliút-hálózatnak köszönhetően, de vízen kenuval, kajakkal, csónakkal is felfedezhetjük e vidék vizeit.
Acca és Zokni felfedezi a Szigetközt
ANGOL nyelvű kiadása
Those who love hiking in nature, being on the water (rowing, water touring), solving puzzles, and unraveling mysteries will feel that the adventures of Acca and Zokni are their own.
Browsing enthusiasts will also find what they are looking for in the book: a pocket encyclopedia helps identify individual animals and plants, and little explorers can also browse a fabulous map to their heart’s content.
Családi mókázáshoz
Szeretnél 3 kötetet egyben?
Rendeld meg egyben, még több kedvezménnyel!
Itt a nyári szünet!
Akciós vakáció csomag felfedezőknek:
Tanulós kalandra fel!
Lepd meg gyermekedet egy színes, vidám órarenddel, ahol Acca és Zokni kísérik végig a hét napjait!
Nyomtatható, ingyenesen letölthető – hogy a tanulás igazi kaland legyen!
„Még mindig szeretem a mesekönyveket! Ha meglátok egy szépen szerkesztett kötetet a könyvesboltban, igényes grafikákkal, szimpatikus főhőssel, azon kapom magam, hogy kikapcsol a világ, s a mű becsalogat a világába és előtör belőlem a gyermekkori énem. Az az egyszerű, tiszta lény, aki még elhitte, hogy minden király igazságos, a rossz elnyeri méltó büntetését, s hogy a sárkányokat bizony le tudjuk győzni. Most már tudom, hogy ezek az örök igazságok nem minden élethelyzetben állják meg a helyüket, ám tisztában vagyok azzal is, hogy nem lehet egy gyereket másképp nevelni, csakis úgy, hogy az irodalom által elénk tárt varázslatos világ része legyen a mindennapoknak. Egy jó mese nem csak a gyerekeknek szól, hanem azoknak a felnőtteknek is, akik nem felejtettek el játszani, s hagyják, hogy néha előtörjön belőlük az a tiszta lény, akinek az esti mese a jóéjtpuszival ér véget.
Több éve, amikor a feleségemmel elkezdtük írni a mesekönyvünket, próbáltam beleképzelni magam annak az Ádikának a képébe, aki szintúgy biciklivel fedezte fel szűkebb hazáját, a mosonszolnoki szántóföldek, erdősávok között barangolt, hátha valami különlegesre bukkant. Acca, a könyv főhőse csodás tájon, a Szigetközben hasonló utakon jár, mint a gyerekkori énem, kalandot kalandra halmoz. Pont úgy, ahogyan én is, s sok más gyerek a világon, szívesen teszi.”
„Gyerekkoromban sok időt töltöttünk a családommal a Duna-parton és a Kunszigeten és környékén található tavaknál, ahol horgásztunk apukámmal. Ámulva hallgattam a mondát a Tündérvár titkáról rajzórán, szívesen ástam bele magam a tájegység néprajzi emlékeibe, az aranymosás vagy éppen a kosárfonás mind-mind olyan különleges világokat nyitottak meg előttem, amikkel azelőtt nem találkoztam. Szeretném, hogy ezt az élményt más gyerekek is átélhessék a könyvünk által.
A Szigetköz egy varázslatos hely, a mese pedig az a tér, ahol igazi csodák történhetnek. Már a kislányunk érkezése előtt megfogant a szigetközi mesekönyv gondolata a fejünkben, illetve elkezdődött a megírása is, viszont Alíz születése után fejeztük be, azt hiszem, talán azért, mert nem volt elég újságírónak-szerkesztőnek lenni, hanem szülővé is kellett válnunk ahhoz, hogy rájöjjünk, legbelül mindig gyerekek maradunk.”
„Szert-Szabó Dorottya, animációs tervezőművész vagyok, a MOMÉ-n szereztem 2010-ben ebből mesterdiplomát, majd 2011-ben pedig vizuális- és környezetkultúra tanárit.
2008 óta tanítok a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium (Kisékpző) mozgókép szakán (2016 óta szünetel a gyermekeim születése miatt).
Jelenleg szabadúszóként illusztrálással, textilminta tervezéssel foglalkozom és a nem lévő szabadidőmben két kisfiú mellett hajnalban találok ki magamnak olyan egyéb rajzolnivalókat a munkáimon túl, amik nemcsak engem, hanem másokat is szórakoztathatnak, vagy üzenetet közvetítenek. Hazánk természet adta szépségeit, gazdag hagyományainkat és kultúránkat is igyekszem a saját nyelvemen feldolgozni. Talán ezért is találtunk egymásra a szerzőkkel.
Acca és Zokni a tizenkettedik könyv, amelyben illusztrálhattam.
A szigetközi kalandokkal teljes mértékben tudtam azonosulni, hiszen valós helyszíneken zajlanak a nyári történetek, melyeket egy gyermek szemén keresztül követhetünk. A könyv végére én is kedvet kaptam bejárni a környéket, remélem ehhez majd másoknak is megjön a kedve!”
Írta: Gecsei Ádám–Gondár Flóra
Illusztrációk: Szert-Szabó Dorottya
Grafikai kivitelezés, tipográfia: Máró Krisztián
Szerkesztette: D. Pusztai Andrea, Sóki Diána
Korrektúra: Johannes Gertrúd
Szakmailag véleményezte: Fűzfa Zoltán
A mesekönyv ásványrárói fejezete tisztelgés Timaffy László munkássága előtt.
ISBN szám: 978-615-01-0442-3
Készült a győri Palatia Nyomda és Kiadó Kft-ben 2021-ben.
Az oldalon szereplő ár(ak) bruttó ár(ak), tartalmazzák az ÁFA-t.
Írta: Gecsei Ádám–Gondár Flóra
Illusztrációk: Szert-Szabó Dorottya
Grafikai kivitelezés, tipográfia: Máró Krisztián
Szerkesztette: D. Pusztai Andrea
Korrektúra: Johannes Gertrúd
Külön köszönet: Boros Tamás, Fűzfa Zoltán
Kiadja: Gecsei Ádám
ISBN szám: 978-615-01-3151-1
Készült a győri Palatia Nyomda és Kiadó Kft-ben 2021-ben.
Az oldalon szereplő ár(ak) bruttó ár(ak), tartalmazzák az ÁFA-t.
Írta: Gecsei Ádám–Gondár Flóra
Illusztrációk: Szert-Szabó Dorottya
Grafikai kivitelezés, tipográfia: Máró Krisztián
Szerkesztette: D. Pusztai Andrea
Korrektúra: Johannes Gertrúd
Felhasznált irodalom:
Dr. Timaffy László: A Tündértó titka
Dr. Timaffy László: Szigetközi krónika
Tóth J. Attila: A Kunszigeti Tündérvár rejtélye, Műemlékvédelem 2005/1.
Vizek hátán, szelek szárnyán, Szigetköz–Mosoni-sík térségi tudástára
Kiadja: Gecsei Ádám e.v.
ISBN szám: 978-615-01-4378-1
Készült a győri Palatia Nyomda és Kiadó Kft-ben 2022-ben.
Az oldalon szereplő ár(ak) bruttó ár(ak), tartalmazzák az ÁFA-t.
Írta: Gecsei Ádám–Gondár Flóra
Illusztrációk: Szert-Szabó Dorottya
Grafikai kivitelezés, tipográfia: Máró Krisztián
Szerkesztette: D. Pusztai Andrea
Korrektúra: Johannes Gertrúd
Külön köszönet: Szalainé Hécz Tünde
Kiadja: Gecsei Ádám e.v.
ISBN szám: 978-615-01-6279-9
Készült a győri Palatia Nyomda és Kiadó Kft.-ben 2022-ben.
További információk a kötetről:
www.accaeszokni.hu weboldalon
Acca és Zokni felfedezi a Szigetközt Facebook-oldalon
és Instagramon a @ameseutjan oldalon.
Írta: Gecsei Ádám–Gondár Flóra
Illusztrációk: Szert-Szabó Dorottya
Grafikai kivitelezés, tipográfia: Máró Krisztián
Szerkesztette: D. Pusztai Andrea
Korrektúra: Johannes Gertrúd
Kiadja: Kék Madár Kreatív Kft.
ISBN szám: 978-615-02-0659-2
Készült a győri Palatia Nyomda és Kiadó Kft-ben 2024-ben.
Copyright © accaeszokni.hu – Minden jog fenntartva!
A mű egyetlen részlete sem használható fel, nem tárolható és nem sokszorosítható a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül.
